Új blog! Wow!
Úgy döntöttem, hogy hátrahagyom a G-Portál biztonságot nyújtó közegét; 13 éves korom óta azt a platformot használtam blogoláshoz, de legnagyobb bánatomra úgy érzem, hogy elavulttá vált a rendszer. Már nem tudom mióta nem frissítették a blogajánlót, nincsenek versenyek és játékok többé, és én magam sem használtam már évek óta, így az összetartó közösség érzése sincs meg bennem.
Ami pedig az előző blogomat, a chloéwashere-t érinti, az egyetemi elutasítás óta csak lappangok a posztokkal. Nem tudtam már kiszolgálni az oldal eredeti funkcióját, és mivel az első posztomban olyan határozottan kijelentettem, hogy a blogomon a külföldi továbbtanulás áll majd a középpontban, így nem is nagyon mertem kibontakozni más témában. Nem tűnt természetesnek.
Így tehát láthatjátok is, milyen döntésre jutottam: új blogot indítok. Ne aggódjatok, ugyanaz a Chloé maradok... Vagyis majdnem. Szeretném megadni a lehetőséget, hogy jobban megismerjetek: belinkeltem a pinterest és az instagram profiljaimat is, valamint készülőfélben van a "Rólam" című aloldal is. Aki már rátalált ezekre, megtudhatta, hogy a Liza névre hallgatok. Ettől függetlenül a Kloé is hozzám tartozik, ez a második keresztnevem, csak mindig ennek változatait használtam a privát szféra megtartása érdekében. Mostanra viszont rájöttem, hogy csak úgy adhatok őszinte tartalmat, ha felvállalom önmagam és az igazi, létező arcomat társítom hozzá. Ehhez a változáshoz pedig dukál egy új blog (vagy fordítva, már nem tudom, melyik gondolat született meg előbb).
Az oldal kinézetére térve el kell hogy mondjam, hogy ez egy átmeneti design, amit az interneten találtam. Már folyamatban vannak az internetes tanulmányaim a weboldal készítést illetően, és amint sikerül befejeznem a kurzust, nekilátok egy sokkal személyesebb látvány megalkotásához. Addig is, be kell hogy érjük ezzel (egyébként nagyon szép, shoutout az alkotónak, de szeretném, ha a kinézet nem lenne használatban más oldalakon).
Nos, ezzel le is zárnám ezt a posztot, az elkövetkezendő napokban pedig céljaim realizálásán tevékenykedem, legfőképpen azért, hogy ne hanyagoljam el az írást, mert imádom (tényleg, csak béna vagyok a hosszútávú tervekben).
Legyen szép estétek,
Liza (aki Chloé)